Megérintett ez a televíziós műsor.
Szponzorált tartalom
Nem rég láttam a televízióban egy műsort, melyben kisiklott életű emberek történeteit mutatták be. Alapvetően valami vidámabb programot szerettem volna magamnak találni, hiszen éppen elég stressz ér engem a munkahelyemen, de mikor véletlen oda tévedtem, nem tudtam műsort váltani. Ennek az az oka, hogy a családomban van valaki, aki hasonló helyzetben van, így eléggé át tudtam érezni a szereplők körülményeit.
A rokonomat a különböző drogok tették tönkre, melyeknek a használatát egészen fiatalon kezdte még el. Eléggé tipikus az Ő története: kezdetben kapudrogokat próbált ki, később pedig egyre durvább szerekhez nyúlt. Ennek egyenes következménye volt, hogy emberileg egy ronccsá vált.
A műsorban inkább olyan embereket mutattak be, akiknek nem kábítószerekkel, hanem inkább az alkohollal volt gondjuk. Említésre került a Minnesota-modell is, amit igen tanulságosnak találtam.
A neten utána jártam ennek a módszernek, és kiderült, hogy itt Magyarországon létezik egy intézmény, melynek a felépülési programja erősen támaszkodik erre az Amerikából származó modellre. Az intézet dolgozói, eljárásai és eszközei mind azt a célt szolgálják, hogy az alkoholisták rehabilitációja sikeres lehessen.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy ez sikerült is nekik, hiszen 70-75 %-os hatékonysággal büszkélkedhetnek ennél a szervezetnél, ami egy egészen döbbenetes eredmény.
A pácienshez itt nem csak az alkoholbetegség szakértőiként fordulnak, hanem barátként és sorstársként is. Hogyan is kell ezt érteni? Az itt dolgozók jelentős része felépülőnek számít, ami azt jelenti, hogy képesek nemet mondani az alkoholra, annak ellenére, hogy már megtapasztalták a függőség poklát. Ennek köszönhetően nem csak a szakmai anyagok átadására alkalmasak, de a saját tapasztalatukat is átnyújtják a betegek számára. Ezek a tapasztalatok kincset érnek az alkohollal szemben történő harcban.
A weboldalukon végignézhetjük, hogy kik is dolgoznak itt pontosan. Láthatunk itt konzultánsokat, pedagógia előadókat, pszichológusokat, pszichiátereket és ápolókat. Nem hagyhatom ki azokat a munkatársakat sem, akik a tapasztalataikat adják át a betegeknek. Összegezve egy szimpatikus, felkészült és szeretett teljes csapatról beszélhetünk, akikre nyugodtan rábízhatja bárki az alkoholizmussal küzdő családtagját vagy barátját.
Nem csak az itt dolgozókról, de a felépülési heteknek helyet adó épületéről, és annak környezetéről is, sokat megtudhatunk. Ezt az internetes oldalukon látható galériának köszönhetjük, ahol nagy számban találhatunk kiváló képeket. Ezeket végig nézve csak még inkább biztossá vált a számomra, hogy ennél jobb helyre nem is kerülhetne egy alkoholizmussal küzdő ember.
Az alkoholisták rehabilitációja olyan feladatok sokaságát követeli meg, melyeket akárkik nem tudnak megoldani. Szerencsére nem is kell már a megfelelő embereket erre keresni, hiszen ebben az intézetben megtaláljuk Őket.
Minden szükséges információt megszerezhetünk a weboldalukon ahhoz, hogy felvegyük velük a kapcsolatot. Ehhez több telefonszám és egy email cím is a rendelkezésünkre áll. Akár érintettek, akár hozzátartozók vagyunk, nyugodtan megkereshetjük őket ezeken a kontaktokon keresztül.